• Telefon : 06 30 300 4522

A tapasztalt, sokoldalú csapat

Büszkén elmondhatjuk, hogy 15 éve változatlan személyzettel működünk, így az iskolából visszalátogató “volt Kuckósok” is ugyanazokkal az ismerős arcokkal, ugyanazzal a békés, nyugodt közeggel találkozhatnak, amit emlékeikben őriznek.

member-image

Baraczka Tamásné

óvodavezető, óvodapedagógus

“Edit néni” 1982-ben, Kecskeméten szerzett óvodapedagógus diplomát, majd a gödi Kastély óvodában helyezkedett el. 1997-ben döntött úgy, hogy szakmai tudását felhasználva hangulatos, családias hangulatú magánóvodát nyit. A Kuckó Ovi hamar népszerűvé vált, és azóta is töretlen sikerrel működik.

member-image

Baraczka Gergő

vezető helyettes, óvodapedagógus

“Gergő bácsi” 2010 óta segíti a Kuckó Ovi munkáját. 2013-ban eredeti közgazdász diplomája mellé óvodapedagógus diplomát is szerzett, így a szervezési-vezetési teendők mellett az ovi mindennapjaiban is tevékenyen részt vesz – a gyerekek nagy örömére. Gergő sok egyéb területen is kötődik a gyerekekhez. Táborokat szervez, az ISZKIRI Gyerekzenekarral járja az országot, gitárt tanít – és nem utolsó sorban két gyermek boldog édesapja.

member-image

Orvos Gáborné

               óvodapedagógus

“Tündi néni” 2000-ben csatlakozott a  Kuckó Ovihoz  felsőfokú gyógypedagógiai és logopédiai  asszisztens végzettséggel. 2004-ben óvodapedagógus diplomát szerzett, majd elvégezte a “Testkultúra-Vitamintorna mese-báb-zene alkalmazásával” című továbbképzést is.

A szabad mozgás és a rendszeres testnevelés szerepét kiemelten fontosnak tartja a gyermekek fejlődésében. Kreativitását, kézügyességét alkotó kedvét jól kamatoztatja az óvodai vizuális nevelés terén. A nagycsoportosok iskolára való felkészítését komoly szakmai hozzáértéssel, lelkiismeretesen végzi.

member-image

Berty Zsuzsanna

óvodapedagógus

“Zsuzsi néni” óvodapedagógus diplomát 1992-ben szerzett, majd 10 évig a gödi önkormányzati óvodában dolgozott. 2002 óta erősíti a Kuckó Ovi csapatát.

A népművészet, a kézművesség közel áll hozzá, népi játszóház tanfolyamot végzett, fazekasságot tanult. A gyerekekkel szívesen agyagozik, időnként korongozik, sző, fon, gyöngyöt fűz. Nagy hangsúlyt helyez a természet megszerettetésére, megismertetésére, a környezeti neveléssel kapcsolatos továbbképzésen is részt vett.

member-image

Telek Gyöngyi

dajka

Gyerekszeretetével, empátiás képességével, kreatív ötleteivel, kézügyességével a dajkai feladatkörön túl is aktív részese az óvodában folyó munkának.Az óvónőkkel együtt nélkülözhetetlen szereplője és ötletgazdája a heti rendszerességgel, a gyerekekkel közösen tartott sütemény- kalács- pogácsa- és kenyérsütéseknek.

 

Kuckó Óvoda. Ovi, ahol minden gyerek otthon érzi magát.